Kedves „blogol" vasók! Ha valamelyikőtöknek a tarsolyában van olyan ötlet -nem érdekel mennyire szemét dolog, sőt minél aljasabb, annál jobb- amivel úgy isten igazából megtudnék szívatni egy szarszemétcsigapondrótetűpontagyúgennyes fickót, akkor kérlek benneteket, osszátok meg velem!
Aki ismer, tudja, nem szokásom az ilyen, hiszen „férget irtani undorodom", de ez a féreg most túllőtt a célon, de nagyon. Akármennyire undorodom tőle, ezt már képtelen vagyok elnézni.
Ismét szembesültem azzal a problémával, hogy a pénz, vagyon növekedése nem jár az intelligencia növekedésével. Ennek a pondrónak a növényszintű IQ-jával (fény felé fordul) ellentétben, négyzetesen nőtt a vagyona. A vagyonnövekedés indukálta benne azt az érzést, hogy a pénzén bármit megvehet kilóra. Azt gondolja, hogy neki már senki és semmi nem szabhat határt. Gátlástalanul naponta porig alázza azokat az embereket, akiknek tulképpen a vagyonát köszönheti, akik dolgoznak helyette. Annyi esze van, mint egy raklapnak, mégis ő kiabálja mindenki másra, hogy hüüüüülye (ő pontosjével persze). Eh, oldalakon át sorolhatnám, hogy mekkora féreg, de nincs értelme.
Eltökélt szándékom, hogy így vagy úgy, de megszívatom. Ehhez kérnék javaslatokat. Lécci, lécci, lécci
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mild 2008.02.07. 21:33:44
Lee 2008.02.08. 10:49:15
mild 2008.02.08. 11:23:01
Lee 2008.02.08. 12:48:15