Fényes szemű gesztenye,
Gombócházból kiesve,
Járdaszélén figyeli,
Nem lép-e rá valaki.
Riadtan néz jobbra-balra,
Társai már széttaposva,
Nem fénylenek már, mint ő
Nem jut nekik temető.
Míg a fán volt biztonságban
Vágyott ki a napsugárba,
Tűbundája kettérepedt,
Nem ad neki menedéket.
Megsajnáltam, felvettem
Tenyerembe fektettem,
Táskám zsebe, új otthona,
Jön velem ő mindenhova.
Előveszem, nézegetem,
Fényesítem, becézgetem,
Fénye ugyan megkopott,
De én tudom, mit tudott.
Rég volt már, de emlékszem,
Megszelídült egészen,
Táskazsebben reményt merít,
Vadgesztenye így lett szelíd.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.