Indulj az útra és vissza se nézz!
Múltad a fájó, bús ezer év.
Rád ragyog végre a fényteli nap,
Boldogan, vígan zengd hát e dalt.
Április 4-ről szóljon az ének,
Felszabadulva zengje a nép.
Érctorkok harsogva zúgják a szélnek
Felszabadítónk hősi nevét!
Dörgött az ágyú és zúgott a nép.
Vérzett a föld és zengett az ég.
Győzött a Szovjetek hős serege
Századok könnyét így mosta le.

Szóval én leszarom, ha valakik április 4-e kapcsán megszállást emlegetnek, meg aláírást gyűjtenek a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű ellen, én akkor is ünneplek ma, méghozzá Magyarország felszabadulásának 62. évfordulóját. Megünneplem azt a napot, amit méltatlanul nem ünneplünk '89 óta.

Kíváncsi lennék, hogy akik nem felszabadulásként értékelik ezt a napot, vajon elgondolkodtak-e már azon, hogy hol lenne ma Magyarország Tolbuhin, Malinovszkij, Osztapenko, Steinmetz és a névtelen hősök nélkül. Tisztában vannak-e azokkal a tényekkel, hogy a kudarcba fulladt Horthy kiugrási kísérletét követően tömegessé vált az átállás, sokan eldobták fegyvereiket és a látszólag fegyelmezett tisztikar zöme is egyre értelmetlenebbnek találta a további harcot. A felbomlás jelei leginkább a visszavonuló 1. magyar hadseregnél mutatkoztak meg: miután a hadseregparancsnok, Dálnoki Miklós Béla átállt a szovjetekhez, több ezer katona követte ezt a példát. Tudják-e azt, hogy a magyar vezetés Budapestet nyílt várossá akarta nyilvánítani, hogy megkímélje az ostromtól, de november 23-án Hitler másképp döntött? Elrendelte, hogy a fővárost háztól-házig vívott harccal kell védeni, majd december 1-én külön paranccsal „erődnek" nyilvánította a fővárost. Malinovszkij marsall december 29-én megadásra szólította föl a védőket, melyet a német parancsnokság visszautasított. Az ultimátumot átadó parlamentercsoportok sorsa tragikusan végződött. Pesten a magyar származású Steinmetz Miklós el sem jutott a magyar-német állásokig, mert gépkocsija aknára futott. Osztapenko századosnak sikerült Budán átjutnia a 8. SS-lovashadosztály vonalain, de csoportja visszafelé ismeretlen eredetű aknatüzet kapott, mely halálra sebezte Osztapenkót. A néhány nappal korábban kényszerítéssel parlamenterként átdobott német hadifoglyokat pedig Pfeffer-Wildenbruch letartóztatta és halálra ítélte. (Végül eltekintett az ítélet végrehajtásától.) Kézifegyverekkel felszerelt magyar katonákat kényszerítettek a Margit híd budai hídfőjénél gépfegyverállásokkal, páncéltörő ágyúkkal és harckocsikkal megerősített szovjet főellenállási vonal ellen. Az Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor és az Új Szent János kórház környékét néhány óra leforgása alatt hullamező borította be.

Nehogy már feledésbe merüljenek azok a tények, hogy 1940. december 12-én megkötöttük a magyar-jugoszláv örök barátsági egyezményt, majd ezt frankón megszegve nem is egész 4 hónap múltán megtámadtuk Jugoszláviát. „Szószegők lettünk. A gazemberek oldalára álltunk. Nem tartottalak vissza, bűnös vagyok" - írta búcsúlevelében Horthyhoz Teleki Pál. 1941. június 23-án sor került egy szovjet-magyar diplomáciai találkozóra (Molotov és Kristóffy nagykövet részvételével) amelyen a szovjet fél deklarálta, hogy a „Szovjetuniónak nincs támadó szándéka Magyarország ellen." Mi történik ez után? Bárdossy bejelenti június 26-án, hogy Magyarország hadba lép a Szovjetunió ellen és éveken át részt vett a Szovjetunió népe elleni, több millió civil halálát okozó erőszakban. Ennek ellenére 1944-ben a németek megszállták Magyarországot, felrobbantották a pesti hidakat nem törődve az éppen rajtuk közlekedő civilekkel.

Úgy gondolom, ezen tények ismeretében egy pillanatig sem kérdéses e nap jelentősége és Magyarország felszabadulásaként történő megítélése!

Jékely Zoltán: Háborúból

Kérdezzétek csak meg a köveket:
akarták-é ezt a históriát?
Faggassátok a földet, az eget:
kellett nekik ez az iszonyuság?
Vegyétek sorra az állatokat,
kikkel egy-földön étünk idelent:
akartak-é ily szörnyű dolgokat?
Legfeljebb a hiéna mond igent.
Fogjátok vallatóra a Napot,
szólíttassék a négy örök elem,
míg mélyből-magasból ránk nem zokog
a lelketrázó, óriási NEM!
Csak néhány ember szegi fel fejét,
s habzó szájjal, dühöngő-esztelen
hörgi világgá vad feleletét:
„Igen, igen! Én akartam, Igen!"
1944