Tegnap fáradt és kedvetlen voltam, napok óta magamra maradtam a gondolataimmal, agyaltam és értékeltem, minek eredményeképpen küldtem egy mailt Dr.T-nek. Csupán egyetlen mondatocska volt, belesűrítve mindaz, amit érzek. Amit 2 hónap elteltével érzek. Mégpedig azt, hogy fontos nekem.

Többször elkövettem már azt a hibát, hogy képtelen vagyok kifejezni szavakban, amit érzek. Mert azt gondolom, hogy más is érzi azt, amit én. Vannak dolgok, amit nem feltétlenül tartok fontosnak kimondani. Nálam ilyen a "szeretlek". Ha valakivel nem tudom éreztetni a szeretetem, akkor megette a fene, attól mi változik, ha kimondom. Csak egy szó, összeterelgetett betűk halmaza.

Igen ám, de nem mindenki olyan, mint én -szerencsére!?- és az ő számukra, igenis fontosak, jelentőséggel bírnak ezek a szavak. Igénylik a verbális megerősítést. Még nem tudtam eldönteni, hogy Dr.T. ezek közé tartozik-e, de arra gondoltam, hogyha megteszem és kimondom, túl nagy kárt nem okozhatok. Egy január 6-ai megszakítással még tart a hallgatás (remélem ez nem a csönd éve lesz) és gondoltam ennek a csöndnek jót tesz, ha belekiabálom, hogy fontos nekem.

A mailemre SMS-ben érkezett a válasz:

Mo Cuishle

Megremegett a kezemben a telefonom. A boldogság jólesően áradt szét bennem.