A Sex and the City, mint függőségem kiváltója óta megfogadtam, hogy többé nem nézek sorozatot. Tudatosan elnyomtam magamban a hirtelen feltámadt érdeklődést egy-egy hangzatosabb cím esetén. Véletlenül ugyan, de többször is előfordult, hogy a csatornák közötti kóborlásaim során belefutottam egyik-másikba, de szerencsére a vágy halvány jelei sem mutatkoztak, hogy a következő részt is látni akarom.

Nos, vége a jó világnak! Doktor House legyőzte elhatározásom. Bevallom elgyengültem ettől a pasastól, oda minden kitartásom. Az epizódok végén már a következő szerdát várom, hogy Hugh Laurie feltűnjön a képernyőn és ettől én transzba esve, a szoba félhomályában, megszűnjön számomra a külvilág. Egyszerűen imádom ezt a pasit. Szívesen alávetném magam a kezeléseinek!

Megkérdezte tőlem valaki fintorogva, hogy mi a fenét szeretek ebben a pasiban. Valójában nem tudtam egzakt választ adni, de nem is lényeges annak ismeretében, hogy már gyerekkoromban is a boszi volt a kedvencem a Hófehérkében...