Talán mégis fel kellett volna venni a telefont és egyszerűen felvállalni azt, hogy nincs kedvem vidámkodni, amikor tökéletesen elegem van mindenből. Talán tényleg csak egyszerűen be kellene vállalni az érzéseinket és az azzal járó következményeket. Tegnap elmaradt a telefon... hiányzott. Nehezen, de küldtem egy SMS-t, majd az érkező válasz ismeretében én hívtam. Fura, hogy valójában a normális reakciót találom furának. Megértette, hogy oka van annak, ha elhárítom a beszélgetést.
És ezért végtelenül hálás vagyok neki.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.