Ez a tegnap esti jó hosszúra sikerült telefonbeszélgetésből egyértelműen kiderült. Viszont számomra még továbbra sem egyértelmű, hogy mennyire zárta le a témát képező érzelmi kapcsolatot. Az érzéseim azt súgják, hogy nyitott még a dolog, ezzel ellentmond az ő állítása, miszerint befejezte, lezárta. Hm, legyen úgy! Nem akarok rajta hisztizni! Két okból sem: részint nem szokásom, másrészről meg mi okom lenne a kételkedésre. Annyira nem ismerem még.
Tegnap ráadásul megbeszéltük, hogy új fejezetet kezdünk. Kiváncsi leszek, hogy ebben az új fejezetben lesznek-e még utalások a múltra. Aztán vajon milyen hosszú lesz ez a fejezet. Egyelőre nekem, egyre jobban tetszik ez az állapot. Oda a nyugalmam... várom a telefonokat, jó vele beszélni, jó őt hallgatni. Vajon megyünk-e együtt Van Goghra?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.