Ma reggel -hogy miről nem tudom- eszembe jutott, hogy létezhet-e, hogy egy egész társadalom -jelen esetben a magyar embereket értem alatta- génjeibe bele lenne drótozva a pesszimizmus. Ránk, magyarokra jellemző, hogy elsőként nem a szépet és jót látjuk meg valamiben, hanem pont ellenkezőleg.
Adott két ember. Mindkettőnek levágta a villamos az egyik lábát. A magyar összeroppan és hátralévő életében az öngyilok különböző lehetőségeivel tölti napjait míg a másik (a nem magyar), abból indul ki, hogy milyen fasza, mert a másik lába még megvan és ezerrel azon agyal, hogy milyen területen tudna érvényesülni a maradék egy lábával.
Mi kell vajon ahhoz, hogy az utóbbi szemlélet uralkodjon el egy társadalomban?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.