Már reggel akkorát égtem, mint a Reischtag, hála a részletes magyarázatnak, hogy mi a folyamata a szabályos tisztelgésnek.  A hülye fejemmel, megpróbáltam pontosan követni az utasításokat és eljutni a tisztelgés állapotába. Ennek hatásaként, olyanokat csináltam itt (a pikantéria, hogy az itt a munkahelyi irodámat jelenti) a monitor előtt ülve, mint Bruce Lee -  hadonásztam ezerrel, amikor rám nyitott a főnököm. Döbbenten kérdezte, "hát te mit csinálsz?". Én meg a legjobb védekezés a támadás elvén azt válaszoltam, mit válaszoltam, lesikítottam a haját  : Mit vazze, hajtom ezeket a qrva legyeket!

Látni kellett volna a képét, ahogy kinyögte, hogy "de milyen legyeket?", persze erre én vérszemet kaptam, és már-már túldramatizálva a helyzetet "hogyhogy milyen legyeket? ezeket a szemét, mocsok, őszi legyeket" válaszoltam, minek hatására még nagyobb döbbenettel kérdezett vissza: "na jó, de íííígy?" Erre nekem több se kellett, átmentem agresszívba és ellentmondást nem tűrő hangon ráhánytam, hogy "én így szoktam, és akkor mi van".

Hát barátom, erre már nem tudott mit lépni, szó nélkül kihátrált a szobából.  Szerintem mára elkönyvelte, hogy hacsak feltétlenül nem muszáj, nem szeretne velem a nap fennmaradó részében verbális kommunikációba bocsátkozni.

Hm, így járt. A francnak kell neki jönni-menni, miközben én úttörősdit játszom! Nagy kaland, legfeljebb majd mélben fossa rám a dolgozandókat.

Ma még visszatérek az emlékekhez, de ezt most muszáj volt gyorsan elmesélnem.