Ma hosszas győzködés után, rávettem magam, hogy meglátogassam munkahelyi büfénket. (Legutóbb májusban tudtam magam rávenni.) Augusztus 1-jén ráadásul változott az üzemeltető, mert sikeresebb pályázatot nyújtott be, mint a régi. (Ez a hivatalos állásfoglalás... valójában valakinek a valakije.) Szóval úgy gondoltam, hogy májusi látogatásom élményei fakulóban, tehát itt az ideje újabb élmények begyűjtésének. Az is a látogatás mellett szólt, hogy a tegnap dél óta kihagyott táplálékfelvétel tiltakozást váltott ki gyomromból, melynek különös morrantások formájában hangot is adott. Hát legyen meg a te akaratod - gondoltam és elhatároztam, hogy valami fornettis bizbasszal elhallgattatom.
A büfé, mintha engem várt volna, sehol egyetlen vásárló, igaz eladó sem, de ez kevésbé zavart, mert legalább szemügyre vehettem a kínálatot. Feltérképeztem a bizbaszra irányuló lehetőségeket és 10 dkg kolbászos és 1 db csirkemájas akárminél döntöttem. Szerintem az eladó leselkedhetett, mert mire ezt kitaláltam megjelent és mézes-mázas (de utálom!) stílusban tudakolta, hogy mit adhat. Előadtam neki azt amit az imént gondolatban elhatároztam. Ekkor még azt hittem, hogy a következő az lesz, hogy fizetek és távozom. Ehelyett a következő párbeszéd következett:
Ő: Kolbászost?
Én: Igen.
Ő: 10 dekát?
Én: Igen.
Szünet
Ő: Csirkemájast?
Én: Igen.
Ő: 1 darabot?
Én: Igen.
Ő: Más egyebet?
Én: Neeeem, köszönöm! - na ez eléggé riadtra sikerült, mert addigra már elhatalmosodott rajtam a menekülési vágy. Nem akartam mást, csak kitépni a kezéből a zsákmányt és magam mögött hagyni ezt az idiótát.
Végre fizettem és a lehető leggyorsabban elhagytam a terepet. A szobámba érve, letettem a két bizbaszos zacskót, miközben azon agyaltam, hogy melyik tartalmát pusztítsam el előbb. A 10 dekásra esett a választás, ami emlékezetem szerint kolbászosnak kéretett, és melyet a feltett kérdés hatására meg is erősítettem. Nos, ehhez képest a 10 dekásban meggylekváros volt. Ekkor a reményt még fel nem adva nyúltam az 1 darabos után, de a remény az első harapással együtt tovaszállt. A csirkemájas helyett káposztásat rejtett a zacsi.
Csak halkan jegyzem meg, hogy vannak olyanok, és nem is kevesen, akik nap mint nap ebben a büfében vásárolnak. Lehet, hogy élnek halnak a meglepetésekért? Vagy nem? De akkor meg miért pont én, nekem, velem?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.