Nagyon jó statisztika tanárom volt a fősulin, nem is volt véletlen, hogy az ő előadásainak látogatottsága, minden esetben meghaladta az ülőhelyek számát. Nagyon hangulatos előadások voltak ezek, annak ellenére, hogy a statisztikáról mindenkiben a "dögunalom" jelző él. A hangulat javításához erősen hozzájárult az említett előadó olyan elszólásaival, mint "Ne ijedjenek meg, most elmondom még egyszer gyorsan, de majd leírjuk lassan is." , hogy csak egyet említsek. E rövid bevezető után nézzünk egy szerintem aktuális feladatot!
Tételezzük fel, hogy Magyarországon él 250 ezer 35-45 év közötti facér pasi. Ebből a létszámból egyszerű véletlen mintavételezéssel kiválasztunk 300-at.
A 300 elemű mintában a monogám életre való hajlandóság években kifejezve 9,2, szórása 2,6.
Akkor most számítsuk ki ennek a hajlandóságnak a standard hibáját! Nem untatok senkit képletekkel, én kiszámoltam. Az eredmény: 0,15, tehát 15%-os hibát követünk el egyetlen egyed kiválasztásakor!
Ha 99%-os valószínűséggel akarjuk tudni, hogy a 9,2 év monogám élet valójában mennyi is, akkor újabb számítások elvégzése után arra az eredményre jutunk, hogy 8,8 -tól 9,6 évig terjed ez az idő.
Vajon hány egyedből álló mintát kellene megvizsgálnunk, ha azt szeretnénk, hogy becslésünk kétszeres pontosságú legyen? Ezt is kiszámoltam. 1202 pasit kellene kiválasztanunk ehhez!
Ebből az a szomorú helyzet áll elő, hogy vagy bevállaljuk a hibalehetőséget, ami ugye világos, hogy csak jelen esetben 15% vagy...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mild 2006.11.07. 09:28:41
Lee 2006.11.07. 13:45:46
Ropilovag 2006.11.08. 08:53:48
Lee 2006.11.08. 09:33:23
Ropilovag 2006.11.08. 16:10:45
Lee 2006.11.08. 20:54:16
elmild 2006.11.09. 11:26:27