Potyognak a könnyeim még mindig, pedig már a könyvet is becsuktam, de azzal nem ért véget a történet. Nem hagynak nyugodni az olvasottak, mert sajnos az élet és benne a kegyetlenebbnél kegyetlenebb emberek, kicsik és nagyok, a nap minden órájában próbára tesznek egy védtelen állatot.
Benkő László Szívhangok című könyve egy kiskutya igaz történetét írja le.
"Pirinyó csak egy kiskutya, pedigré nélküli korcs, ahogy az ilyeneket fensőbbségesen emlegetni szokták. Ösztönök irányítják, tudata állítólag nincs, nem más ő, mint érző és mozgó eszköz, használati tárgy. Mindössze szíve van, sőt lelke, meg intelligenciája és érzelmei, s azokból is leginkább egy, amit nehéz definiálni, mégis mindenki pontosan ismeri. Úgy hívják: szeretet. Az az érzés, amely túlnő az értelmen, a racionalitáson, olyan belső hajtóerő, amely hegyeket képes megmozgatni. Rövidre szabott kutyaélete során Pirinyó szembesült mindazzal a nyomorúsággal, lelki sivársággal, az elbutult és önmagából kivetkőzött emberi személyiség okozta gyötrelemmel, ami napjainkban valamennyiünk sorsát keseríti."
Nem tagadom, gyengéim a kutyák. Olyan önzetlen, érdek nélküli szeretetet, mint amit tőlük kaptam, csak néhány embertől tapasztaltam egész eddigi életem során. A kutyák szeretete valami egészen megmagyarázhatatlan kötödés, alázatos imádat. Ők nem tudnak csak kicsit szeretni, talán ezt a rám is jellemző végletességet tőlük tanultam. A szeretetben én sem ismerek fokozatokat. Nincs ember, akit csak kicsit szeretnék, míg mást a kicsinél jobban és megint mást nagyon. Szeretek vagy nem. Ez ilyen egyszerű. És ők azok, akik soha nem támadtak rám, sem nyíltan, sem orvul. Akármilyen rossz a világ és egyre kegyetlenebb benne az ember, ők megőrizték példaértékű őszinteségüket, ragaszkodásukat, szeretetüket.
Hogy milyenek is a kutyák? George G. Vest fogalmazta meg talán a legszebben. "A fagyos földön fog aludni, ahol a téli szelek süvítenek és űzik a hópelyheket, csak hogy gazdája közelében lehessen. Megcsókolja a kezet, mely nem kínálhat számára ételt. Végignyalja a sebeket, melyeket a könyörtelen világgal való találkozások ütöttek. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, akárha egy hercegé lenne."
Szultán, Cézár, Bogáncs, Ali, Brando -túl a szivárványhídon- ők mind ilyenek voltak, kicsik és nagyok, pedigrések és nem, mégis egyben ugyanolyanok - szerettek és én szerettem őket. Redy és Dark a jelenlegi bundásaim, akiktől még mindig sokat tanulok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.