Hával történt újabb találkozás nem sok reményre ad okot a jövőt illetőleg. Egy-két bohóckodást leszámítva, kimért és tartózkodó volt / am. Ugyan időnként felcsillant a remény, úgy tűnt, mást akart mondani, mint amit végül kimondott, de lehet, hogy nem is, csak én képzeltem.
Valójában tudom, mi a baj... nem tudok Gesztenye emlékétől szabadulni és akarva akaratlanul Há minden mozdulatát, mondatát hozzá hasonlítom. És ez nem fair!
Gesztenye egyszer azt mondta, hogy annyira különleges a mi kapcsolatunk, hogy ilyen csak egyszer adatik meg mindenki életében. És még azt is mondta, hogy intellektuálisan is kielégítjük egymást 
, meg hogy úgy összeillünk, mint a Daiquiriben a rum és a lime. Hogy miért pont ezt mondta, nem tudom, de azt sem, hogy ebben az összeillőségben én a rum vagy lájmlé vagyok-e. Soha nem derül már ki!
Pedig Hát bírnám! Elviselni is. Ez azért fontos, mert nem akárki kedvéért vagyok hajlandó változtatni agyament dolgaimon. Na mindegy! Úgy fest, hogy egy időre (vagy tán végleg) sikerült jegelnem ezt a kialakulhatott volna valami stádiumban lévő kapcsolatot. Most asszem, szomorú leszek / vagyok. 
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.