FourSeasons

Szemcsi, telcsi, kapcsi, dumcsi, fülcsi, talcsi, köszcsi, szupcsi, puszcsi, szülcsinapcsi, szalcsiavcsi.
Szegény, szegény Kazinczy!

A boltban a 3 zsemlét, 20 deka párizsit kérésre:
- A parcsit szelcsibe?

Lehet, hogy maradi vagyok, de ez valami iszonyú!

Amit akarsz, attól elmenekülsz.
Amire szükséged van, ahhoz közöd sincs.
Amit elérsz, arra büszke vagy.
De akkor is szerencsétlen vagy.

...de melyiket jobban?

1. Aludni,
2. Aludni,
3. Aludni!

Itthon még várni kell a chipkártyákra. Eddig az OTP és a K&H tett lépéseket, hogy az összes kártyát chipesre cserélje. A többi banknál üzleti döntés kérdése, hogy gyorsítja-e a kártyák cseréjét, vagy folyamatosan cseréli le az ügyfeleknél lévő kártyákat, amikor azok lejárnak.
Az átállás nem olcsó és a költségeket a banknak kell állnia.
(egy chipes kártya négy euróba, nagyjából ezer forintba, míg egy mágnescsíkos ennek tizedébe kerül).
Hogy a faszban van az, hogy az én mágnescsíkos kártyám éves díja 3.500 forint?

Életemben először álmodtam angolul. Összességében igen fura egy álom volt még a magyar része is, mert csak egy töredéke játszódott idegen nyelven. Volt ebben az álomban hó, ének, kolostor, vasút, és egy parkoló autó keresése. Az alapot ez utóbbi képezte, ugyanis a kocsimmal leparkoltam valahol, amiben bennfelejtettem a kulcsot és minden más egyebet. Természetesen arra nem emlékszem, hogy honnan és hová tartottam, de már jó ideje gyalogoltam, amikor belém hasított a felismerés, hogy nincs lezárva a kocsi. Erre visszafordultam, de nem emlékeztem, hogy hová is kell visszatérnem. Így jutottam el egy kolostorba, aminek falait megtöltötte az énekszó, olyannyira, hogy képtelen voltam megítélni, hogy honnan jön a hang. Olyan érzés volt, mintha mindenirányból énekelnének. Gyönyörű, ugyanakkor félelmetes volt. Hatalmas volt ez a kolostor, falai hófehérek, sehol senki, le- és felvezető lépcsők, folyosók és a már említett énekszó. A furcsaság, hogy a lépcsők havasak voltak, de nem emlékszem, hogy fáztam volna. És az egyik fordulóban állt egy szerzetes, abban a jól ismert sötét, durva anyagból szőtt csuhában, bő csuklyával a fején, amitől az arca felismerhetetlenül rejtve maradt még akkor is, amikor rám emelte tekintetét és azt kérdezte You what in believe?, de mire válaszolhattam volna I believe in Romeo - mondta és nesztelen léptekkel elindult abba az irányba, ahonnan én jöttem. Az álom további részében róttam a lépcsőket, folyosókat, nehéz ajtókat nyitottam és csuktam anélkül, hogy egy lélekkel is találkoztam volna és anélkül, hogy az énekszó forrásához közelebb jutottam volna. Képtelen voltam tájékozódni, a félhomályban minden egyformának tűnt, hiába próbáltam rátalálni a kivezető útra, minduntalan visszajutottam ahonnan elindultam. És amikor már sokadszorra nyitottam ki ugyanazt az ajtót, és léptem ki-be rajta, most valahogy mégis egy hosszú hófehér, havas folyosó volt mögötte, ami fölött a szabad ég. Elindultam rajta és perceken belül a kolostor falain kívül találtam magam. Az ajtó, ami becsukódott mögöttem, már nem nyílt ki. Hiába próbáltam kinyitni -nem azért, hogy visszamenjek- csak azért, hogy egy pillantást még vessek az udvarra és halljam még egyszer az énekszót, ami azonnal elhallgatott, ahogy az ajtó bezárult mögöttem, de már nem engedelmeskedett a nyitásnak. A kolostor falain kívül hó sem volt. Síneket láttam magam előtt, a síneket kerítések választották el egymástól, amik fölött lépcsők íveltek át. A síneken túl emberek jöttek-mentek, de visszagondolva nem állomás jellegű nyüzsgés volt ez, hanem valami más. Ahogy átértem a síneken, megpillantottam egy deszkaépületet, magas deszkakerítéssel, aminek irányába tartott egy férfi határozott léptekkel. Arra vettem az utam én is. A férfi mielőtt belépett volna a deszkakerítés, deszkaajtaján megállt, de nem fordult meg, és amikor néhány lépés távolságba értem, arccal a deszkakerítésnek megszólalt. Honnan tudnám? Ha magad sem tudod, akkor én honnan tudnám? - majd lenyomta a kilincset és eltűnt a magas deszkakerítés mögött. Megfordultam...

És ekkor megszólalt az a kibaszott rádió, amit elalvás előtt ébresztőre kapcsoltam. 00:00 volt a kijelzőjén, amit elsőre nem értettem. Aztán rájöttem, hogy tegnap, amikor minden csatit kihúztam az elosztóból -többek között ezt is- az órája lenullázódott. Igen ám, de este csak az óráját állítottam be, az ébresztés időpontját elfelejtettem. Ő pedig tette a dolgát, ébresztett. 00:00-kor. Ez vetett véget az álmomnak. Ha ez nincs, vajon mi következett volna még?

Április 11 - a Költészet Napja,
Nem mellesleg egy költőnk születése napja.
Na, vajon ki ez a költő? Szabad a gazda!
Ki 36 fokos lázban égett, s nem ápolta anyja.

Bárgyú hat sor e nap emlékére,
József Attila nyugodjon békébe!

Nos, arról van szó, hogy tegnap felfedeztem egy módszert arra, hogy miként lehet 100 %-os biztonsággal kiszűrni az öngyilkosságra hajlamos embereket.
A vizsgálat max. 173 percet vesz igénybe. Ha ezalatt az idő alatt a páciens nem tesz kárt magában, biztosan kimondható róla, hogy nem vagy elhanyagolható mértékben rendelkezik a hajlammal. Hogy milyen mértékben van jelen az öngyilkosságra való késztetés az egyedben, a vizsgálati idő hossza mutatja. Ha történetesen az első 15 percben már feláll azzal a céllal, hogy szíven szúrja magát, biztosan megállapíthatjuk, hogy kezelésre van szüksége.
A módszer nagy előnye, hogy tömegesen -persze fizikai korlátok azért vannak- is elvégezhető a vizsgálat. Továbbá relatíve olcsó, ha az egy főre vetített költségeket nézzük. Persze nem szabad elfelejteni, hogy minél nagyobb egyedszámmal rendelkezik a vizsgált csoport, annál nagyobb biztonsági személyzet kell, hogy készenlétben álljon megakadályozandó, hogy tragédiával végződjön a vizsgálat.
És akkor a módszer illetve a hozzá szükséges tárgyi feltételek:
1 db dvd lejátszó, 1 db dvd film (de nem akármilyen, erről később), és egy megjelenítő eszköz. A dvd lejátszóba behelyezzük -persze ekkor már a vizsgált személyek a helyükön ülnek- David Lynch rendezte Inland Empire című 173 perces, színes, fekete-fehér feliratos angol-francia misztikus filmet, megnyomjuk a play gombot és nincs más dolgunk, mint várunk. Várhatóan az első 10-15 perc után kezdődnek az események, ez a kritikus időtartam. Ha ez idő alatt egyik páciensen sem mutatkoznak tünetek, jó esély van arra, hogy a csoport egyetlen tagjában sincs jelen veszélyes mértékben az öngyilkosságra való hajlam.

Természetesen mindenki a maga felelősségére tesztelheti saját magát is, ahogy tettem én ezt tegnap. Jó tanács! Mielőtt leülnénk megtekinteni a filmet, környezetünkből tegyünk biztonságos helyre minden szúró-, vágóeszközt, gyógyszereket, konnektorba helyezhető fém tárgyakat, mindent -mondom min-dent!-, ami alkalmas lehet arra, hogy kárt tegyünk magunkban. Emeleti lakás, szoba esetén az ablakot deszkázzuk be, -mert még eszünkbe jut kiugrani-, ne felejtsük ki az extrém tárgyakat sem, úgymint ceruza, toll, öngyújtó, nejlonzacskó (fulladás!).

Kérek mindenkit, legyen nagyon körültekintő, vigyázzon magára!