Tegnap A elhatározta, hogy a vizsgaidőszakot filmnézéssel üti el, hát elugrott a hangzatos nevű videotékába és kikölcsönzött 3 db DVD-t. Nekem már akkor gyanús volt, amikor a borítón a film címe, meg szereplők, meg a szokásos sallang helyett a város néhány fuvarozójának, építőanyag-kereskedésének, számítástechnikai szaküzletének, biztosító-pénzintézet stb. apróhirdetései szerepeltek. Aztán a borító egy noname másolt DVD-t rejtett, amire igénytelenül filccel ráfirkantva a film címe. :o(
A történethez hozzátartozik, hogy mindhárom film szinkronos volt. A probléma akkor kezdődött, amikor a lejátszóba helyezve és elindítva nem volt hang. Ekkor kezdődött a bűvészkedés. Amit csak lehetett fullra állítottunk, így elértük, hogy minden külső zajt megszüntetve, fülünket a hangfalra tapasztva „élvezhettük" a szinkron kényelmét. Ugyanezt tapasztaltuk másik két lejátszóba helyezve, illetve számítógépen lejátszva is. Ekkor úgy döntöttem, hogy visszaviszem a filmet, hogy jelezzem a problémát.
A pult mögött egy PC kinézetű huszonéves leányzó ült, akinek felvázoltam a jelenséget. Erre ő megkérdezte, hogy milyen lejátszóba tettük a lemezt. (Nem is igazán értettem a kérdést!) Közöltem, hogy LG, Panasonic, Thomson, plusz számítógép. Válaszomra közölte, hogy itt a probléma, mert Sonyban kell megnézni. ?????!!!! Abban hibátlanul működik.
Erre mást nem tudtam mondani, mint kértem, hogy árulja el a pontos típust, hogy felírhassam és mehessek egy ilyet vásárolni, amit ő totál komolyan vett és már kezdte is keresni az adatokat. Közben még jeleztem, hogy a borítón lévő apróhirdetések közé, talán még el kellene helyezni azt a feliratot, hogy „Ez a lemez, csak Sony xxx típusú lejátszóban játszható le hibátlanul". Na, ezt annyira jó ötletnek tartotta, hogy megígérte, feltétlenül szól a főnökének, hogy csinálják meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.