4 nap borzalom... nincs rajta mit szépíteni, ez az igazság. A saját házamban otthontalanul. Otthonérzet nélkül csupán ideiglenes területfoglalásnak nevezhető a tartózkodásom. Legális lakásfoglaló vagyok.

Március 15-én önvizsgálatot végeztem. Akárhogy kerestem semmi hazafias érzést nem sikerült felfedeznem magamban. Az idő, és a legmagyarabbak legmagyarabbjaik kiölték belőlem még a csíráját is. Évek óta nem tűzök kokárdát. Azóta amióta annak jelentését is átértelmezték a legmagyarabbak. Meg amióta mobiltelefon lóg rajta, meg antenna végére kötik, meg végzős diákok viselik, meg cipőfűzőnek használják (esküszöm!), meg ... Hát én aztán nem! Meg a körkérdés, hogy mit ünneplünk ezen a napon: ...Petőfi Sándornak az izéjét... Én inkább nem akarok magyar lenni! Eddig sem nagyon akartam sehova tartozni, miért akarnék pont a magyarsághoz -ehhez a magyarsághoz- tartozni. Ahhoz a magyarsághoz, aki Budaházy kiszabadítására szólít fel...

Rövid idő alatt megbarátkoztam a hazafiatlanság érzésével. Az biztos, hogy soha nem fogom letagadni eredetem, de ha lehet, nem hangoztatom.

A 4 nap legnagyobb békétlenségét számomra az okozta, hogy ismét összefogott mindenki, aki tehette és megmondták a frankót, hogy nekem mi lenne a jó. Az, hogy én mit szeretnék a legkevésbé sem érdekelt senkit. Hát hallgattam, látva a hiábavalóságot.

Mióta anyám megkért, hogy beszélgessek vele, és nem tudtam neki mit mondani, próbálom megfogalmazni a köztünk lévő kapcsolatot. Nem találok rá megfelelő kifejezést. Vele kapcsolatos legszebb emlékeim azok, amik nem jutnak eszembe. Azt mondta rám, hogy nincs bennem szeretet. Talán igaza van, de az ő szájából ez igazán különösen hangzott, de ráhagytam, nem tiltakoztam, nem erősítettem meg. Nem szóltam semmit. Nem hiszem, hogy 40 évet be lehetne hozni szeretet dolgában. Tíz éve még fájt, ha elfelejtette a születésnapom, aztán már az sem. Nekem még meghalnom is úgy kell, hogy ne hozzak rá szégyent... Ez igazi kihívás!

Mostanában rászoktam, hogy véletlenszerűen veszek le a polcról DVD-t. Tegnap a Serendipity -Szerelem a végzeten- került a kezembe. Megnéztem, és amikor véget ért a film átkapcsoltam az HBO-ra ahol valami film véget ért, de már a stáblista is elfogyott, csupán a legutolsó sor volt látható a képernyőn, ami ez volt: "Serendipity" a második i pontjának a helyén egy pillangó. Ez felettébb érdekes volt! Egyenesen következett a kérdés, hogy vajon megvan-e bennem ez a bizonyos képesség. Hiszek-e a sorsszerű dolgokban, akarom-e s ha igen, mennyire akarom befolyásolni a sorsom? Netán elég az „ami működik, működik, ami nem, az nem" tényszerű elfogadása?

Ez most a nagy kédés...