1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat vigyázz, rajvezetőktől jelentést kérek! - pihenj.

És sorban jelentenek. Jelent a II. Rákóczi Ferenc raj vezetője, akinek jelentett a Mókus, a Medve, és az Indián őrs vezetője, és jelent a Martos Flóra raj vezetője és így tovább.

1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat vigyázz, jelentést köszönöm, pihenj!

Pihennek

1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat vigyázz,

Csapatvezető elvtárs, XY csapatvezető helyettes jelentem, hogy az 1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat 221 fővel, az ünnepélyes kisdobos- és úttörőavatásra együttáll. Kérek engedélyt a zászló behozatalára!

Ideális esetben megkapom az engedélyt - ekkor már a kispajtások megkezdik a sorból való kidőlést, de úgy rendesen, hogy tiszta salak a pofájuk, mikor társaik feltámogatják őket. Látszik rajtuk a totális transz, akárcsak a Hit Gyülekezet tagjain a vidám vasárnap című élő istentiszteleten, ahogy átszellemült arccal danásszák az éltesd az urat, halelúja, nem baj, ha néha be vagy rúgva refrént. De amíg őket Németh Sándor ejti transzba, a mi kispajtásainkat a kor, a szellem, a vörös salakos kézilabdapálya, de leginkább a 40 perces ácsorgás a tűző napon.

1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat vigyázz, zászlóbehozatal balról (jobbról? - kinek a bal, kinek a jobb), zászlónak tiszte - legj!

Tram-tram-tramtramtram-tramtatam-tramtatam-tramtatam - pergeti a dobon egy kisdobos, aki valójában úttörő. A dobpergés alatt elmasírozik az úttörőcsapatot alkotó kispajtások előtt a hatlábú zászló, amiről elsőre kellő biztonsággal nem megállapítható a szél miatt, hogy miért is van 6 db, azaz 3 pár lába, ami szerencsére nem ízelt. Nos ebből a 3 pár lábból kettő jónak mondható, egy párat pedig nadrág takar el.

A 6 lábú zászló a kispajtások alakzata és mi - a csapatvezető és helyettese - közöttünk húzódó sávban halad el, melyet vigyázzállásban, tiszteletadásra emelt kézzel követünk, egészen addig, amíg a megfelelő pozíciót el nem foglalja és a dobpergés abba nem marad.

Amikor éppen elém ér a zászló, belekap a szél és teljes erővel beteríti a hozzám közelebb eső láb tulajdonosát, aki életösztönétől hajtva próbál menekülni a nehéz brokát szorításából.

Szemben a sorokban röhögés. Nekem is röhöghetnékem van, de nekem nem szabad. Ettől a tudattól méginkább rám tör a kényszer, ami ellen összeszorított, remegő szájszéllel hadakozom. Próbálok valami szomorúra gondolni, de minduntalan az jut eszembe, hogy szegény Kiskukám (ma sem értem hogy tudtunk ilyen neveket kitalálni) füle milyen vörös volt attól, hogy Varga tanár bá' szatyornak nézte és fülénél fogva próbálta felemelni. Persze ettől méginkább röhögnöm kell.

Eközben megnyugodva konstatálom, hogy Nórának sikerült kikeverednie a zászlóból, tehát nem fog tragédiába torkollni az ünnepélyes kisdobos- és úttörőavatás.

Tram-tram-tramtramtram-tramtatam-tramtatam-tra... a zászló megérkezett épségben egészségben és elfoglalta pozícióját.

1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat vigyázz, pihenj - vezénylem, minek jelentése számunkra annyi, hogy a "Na, végre! A faszé' kell annyit pöcsölni azzal a kurva zászlóval, mer az ember keze már lesorvad" és hálásan vigyáz, majd pihen.

Remek alkalom ez arra is, hogy újabb kidőlt, salakos pofájú kispajtásokat állítsanak talpra és támogassanak valami árnyékos helyre.

Elnézve a kispajtások földetérés következményeként bekoszolódott fehér úttörőingjét, arra gondolok, mit össze fog szentségelni otthon anyuka, leszarva azt a tényt, hogy a gyerek nem focizás közben mocskolta össze magát, hanem mégiscsak egy iskolai ünnepélyen vett részt. De anyukát leginkább az a tény foglalkoztatja, hogy szombaton állhat a minden nano silver technológiát nélkülöző, persilt meg calgont sose látott, öreg tárcsás Hajdú mosógép mellett, majd görnyedhet a kád fölött, ahol áznak a ruhák az illatos rózsaszín Bip öplítőben - amiben persze nincs vasaláskönnyítő biz-basz - centrifugálásra várva. A rosseb, aki megeszi ezt az időjárást, mert szombatra - vasárnapra is esőt mond. Nem lehet kiteregetni, hogy hamarabb leszáradjanak a ruhák.

1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat vigyázz!

Vigyáznak

Csapatvezető elvtárs, XY csapatvezető helyettes kérek engedélyt az ünnepélyes kisdobos- és úttörőavatás megkezdésére!

Engedélyt megkapom.

Felkérem a leendő kisdobos pajtásokat és az avatószülőket, hogy az ünnepélyes fogadalomtételhez sorakozzanak fel.

Felsorakoznak. Megvárom. Már kattognak is a Szmena 8-ak forte filmre rögzítve a nagy eseményt.

Pajtások! Kérem, mondjátok utánam az ünnepélyes fogadalom szövegét!

Én XY - na ekkor némely hülyegyerek elismétli a sajátja helyett az enyémet, de jó hangosan ám, hogy mindenki hallja -, a Magyar Népköztársaság ifjú kisdobosa, csapatom zászlaja, kisdobos és úttörő társaim előtt fogadom, hogy mától büszkén viselem a kisdobos nevet! A kisdobos élet törvényét minden körülmények között megtartom, csapatom jó hírnevét megőrzöm, tetteimmel szocialista hazámat, a Magyar Népköztársaságot szolgálom!

Kérem az avatószülőket, hogy kössék fel a nyakkendőt! Erre ők felkötik.

Van, aki felköti, ahogy sikerül, van, aki hosszasan igazgatja, méricskéli, gondosan a gallér alá igazítja, majd végül két cuppanós puszit is nyom a büszke kisdobossá avatódott csemete orcájára. Vajon mire gondol? Talán, hogy gyermeke hűséges lesz magyar hazájához, vagy hogy ezután tisztelni fogja szüleit, nevelőit, pajtásait, szorgalmasan fog tanulni, soha nem fog hazudni többé, elkezdi az egészségét óvni, hogy méltó lehessen az úttörők vörös nyakkendőjére.

A fene se tudja, mert nincs idő ezen elmélkedni, mert a szomszédos kert kakasa éktelen kukorékolásba kezd, ezzel részt kérve az ünnepségből. 1980-at írunk, már a kakasok sem a régiek, hiszen hol mert volna egy kakas csak úgy egyszerűen belekukorékolni az ünnepélyes kisdobos- és úttörőavatásba a '70-es években. Kakasszóra elfojtott röhögés a válasz, melyet Varga tanár bᒠszigorú tekintete fagyaszt a képekre.

A felavatódott kisdobosok avatószülőstől síppal, (dobban, nádi hegedűvel együtt) elmasíroznak.

Ezt követően refrénszerűen ismétlődnek az események, annyi változtatással, hogy a kisdobos kifejezés úttörőre cserélődik, míg a kék nyakkendő vörösre, a 6 pontból 12 lesz, ami még nem az infláció szele, csak a felelősség növekedése.

1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat vigyázz! Kérjük kedves vendégeinket, hogy kellő tiszteletadással hallgassuk meg közösen a Himnuszt.

Iiiii stenálld me gamagyart, jó kedv velbő séggel... sírt fel a Tesla tűje alatt, amennyiben sikerült elsőre eltalálni a barázdát vagy éppen nem a Szózat korongja lett lejátszásra bekészítve.

A Himnusz hangjába nyűgösködő gyerekzaj vegyül, majd egy óvatlan pillanatban, kihasználva a lankadó szülői figyelmet, egy gyerek beszalad a kispajtások közé egyenesen a tesójához, anyuka utána, gyerek időben kapcsol, tovább szalad, így kergetőznek a sorok között, amitől a kispajtások röhögnek, a szülők röhögnek és én is röhögök, miközben "meeeg bünhődte má rené pa múltat sjöveendőt"

1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat vigyázz, pihenj!

Csapatvezető elvtárs, XY csapatvezető helyettes kérek engedélyt a csapatzászló ünnepélyes átadására! Rühellem már ezt a sok engedély kérést és rövid időre eljátszom a gondolattal, ha egyszer borulna a papírforma és F. tanbá' nem adna engedélyt. De nem borul és megkapom, így felkérem a 7. osztályos pajtásokat, hogy a végzősöktől vegyék át a csapatzászlót. Masírozik a zászló következő évi 3 pár lába, akik - a mai napig nem tudom, hogy mi hangzott el ott és akkor -, mindenesetre szalagot kötnek a zászlórúd tetejére, majd megtörténik az adásvétel. Mi meg tanúskodunk, ellenjegyzünk. Zászló régi lábai dolguk végeztével levonulnak a színtérről. Közben anyukának is sikerül elkapni a gyerekét és a makarenkói elveket feledve, akkora fülest ad neki, hogyha lenne fal, az adná a másikat.

Avatás megvolt, zászlót átadták, átvették, következhet a szózat. Közben a Temető utcáról betéved egy kutya. Leszegett fejjel határozattan halad, majd amikor felhangzik a hazádnak reeendületlenül légy hííííveee megtorpan és amilyen határozottan vágott át a focipályán, olyan határozottan megfordul, és farkát lábaközé csapva iramodik abba az irányba, ahonnan jött.

Azon elmélkedem, hogy 8. éve veszek részt avatási ünnepélyen, ahol kötelezően felhangzik a Szózat. Ha ehhez még hozzáadom az évnyitókat, évzárókat az ugye évente két alkalom, tehát 16, aztán március 15, április 4, november 7, mint állami ünnepek, ez annyi mint 27 alkalommal hallgattam végig a Szózatot általános iskolás éveim alatt. Mivel a matematika nem az erősségem, mire ezt fejben kiszámolom, éppen elhalkul a zene, majd felerősödik a recsegés jelezvén, hogy üres barázdában fut a tű. Gondolataim visszakényszerítem az ünnepi ceremónia helyszínére.

1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat vigyázz!

Csapatvezető elvtárs, XY csapatvezető helyettes, kérek engedélyt - még jó, hogy az engedélykéréshez nem kell engedélyt kérnem - az ünnepélyes kisdobos- és úttörőavatás befejezéséhez és a csapatzászló kiviteléhez.

Az engedély birtokában vezényelek újabb vigyázz-t.

1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat vigyázz! Ünnepélyes zászlókivitelnek tiszte-legj!

Tram-tram-tramtramtram-tramtatam-tramtatam-tra... pergeti úttörőként a kisdobos. A dob ütemes hangjára az újdonsült 3 pár láb méltóságteljesen elvonul a csapat előtt a zászlóval. Miközben tisztelgésre emelt kézzel követem a zászló útját, azért jól látom, hogy Pufi - drága Pufi, a 25 éves általános iskolai osztálytalálkozón tudtam meg, hogy meghalt - és Kiskukám éppen valami csereüzletet ütöttek nyélbe. A zászló elkanyarodik, már csak a zászló csúcsa látszik, majd hirtelen a dobpergés is abbamarad.

1848-as számú Gábor Áron Úttörőcsapat vigyázz, pihenj!

Kedves Pajtások! Ezennel az ünnepélyes kisdobos- és úttörőavatás a végéhez ért, megkérem a rajvezetőket, hogy vezessék el rajaikat!

A rajvezetők hátat fordítanak nekem, szembefordulnak rajaikkal, vezényelnek, majd megkezdik a vörös salakos kézilabdapályáról a levonulást.

A fene se érti, hogy miért, de amint végigtekintek a távozó egyenruhás pajtásokon, büszkeség tölt el.

Levezényeltem valamit, amiben hittem, ami összetartó erővel bírt, amiről ugyan utálkozva beszéltünk, mégis kicsit jobbak lettünk, amikor magunkra vettük az úttörőinget, aminek még a fehér gombjában is zászló volt, rajta az úttörő köszöntés: Előre! Vállpántján keresztülhurkoltuk a fonott zsinórt, aminek végén a sípot az ing zsebébe ejtettük, felkötöttük a háromszögletű vörös nyakkendőt, amit gondosan az ing gallérja alá igazítottunk és végül feltűztük  - már akinek volt - a kiváló úttörő jelvényt. Egyenruhánk volt, egyenmosóporszagot árasztó, egy volt a jelszavunk, a célunk és hittünk a boldog jövőben.